nyelvtanulás alulnézetből

2014. november 30., vasárnap

2014. október 26., vasárnap

L'adolescenza non è una malattia


... azaz a serdülőkor nem betegség. Ez a címe annak az előadásnak, amit Alessandro D'Avenia tartott idén áprilisban (korábban emlegettem már őt itt). Nagyon szerettem, mert egyszerre tudott szólni a felnőtt (adott esetben a kamasz korosztállyal tanárként vagy szülőként küzdő) hallgatósághoz, de a serdülőkhöz is - és közben az egész végig szórakoztató is, mély is.




És közben - nem éppen legálisan :-), de - megtaláltam Alessandro D'Avenia két könyvének teljes szövegét. Letölthetőek innen:

2014. október 25., szombat

Rione Monti

11:01 Posted by Kámán Veronika , , No comments
Ott figyel a három domb :-)
Munka közbenre találtam ezt az 1955-ben készült filmet Róma Monti nevű kerületéről (rione). A városrész árulkodó nevét a négy (három és két fél) római dombról (colle>colli), az Esquilinóról, a Viminaléról és a még egykor hozzá tartozó Quirinale és Celio dombokról kapta. Ott is virítanak a kerület címerében (lo stemma). A maga kb. tizennégyezres lakosságával Róma nagyobb kerületei közé tartozik, de Budapesten még a kisebbek között is a legkisebbnek számítana. Ha a látnivalók sűrűségét nézzük, valószínűleg hosszú napok alatt sem érnénk a lista végére: olyan templomok találhatók itt, mint a Santa Maria Maggiore bazilika, Sant'Agata dei Goti, a San Carlo alle Quattro Fontane, a San Clemente al Laterano, a Santa Maria dei Monti, a Santa Pudenziana, vagy a számunkra, magyarok számára különösen is kedves Santo Stefano Rotondo. Ebben a kerületben található a Laterán, a Palazzo delle Esposizioni és a Banca d'Italia székháza is. És van négy fóruma, egy ókori piaca és két fürdője. De ez már szinte nem is meglepő Róma régi kerületeiben. :-) És van egy kedves honlapjuk is. Szóval nézzétek a filmet! :-)




Egy jellegzetes utcakép: a Via Panisperna (térkép), előrefelé - ha jól sejtem - a Santa Maria Maggiore látszik


2014. október 12., vasárnap

Tanti auguri!

11:50 Posted by Kámán Veronika 2 comments

Nahát! Egészen véletlenül vettem észre, hogy pont ma egy éves ez a mezítlábas blog. :-) Ez alatt az idő alatt pont ötven bejegyzés született (épp ez a félszázadik), és voltak menet közben komolyabb kihagyások is. Ígérem, ha engedi az időm és ha szembejön valami érdekes, igyekszem folytatni!

Tanti auguri, mezítlábas! :-)

Blen blen blen blen

11:30 Posted by Kámán Veronika , No comments

Tegnap hallgattam ezt a vidám dalt az örök Gianni Moranditól - a Wikipédia szerint 49 millió lemezt adott el szerte Olaszországban és az egész világon. Ez a dal 1962-ben született (Gianni Morandi akkor volt 18 éves és robbant be az olasz könnyűzenei életbe - ezt írja Sztanó László), és a szerelemről szól, arról, hogy hogyan pörögnek fel a motorok, ha szerelmesek vagyunk. :-) Mondjuk a szövege nem szofisztikált annyira, hogy nyelvet lehessen belőle tanulni, viszont cserébe könnyen érthető és szórakoztató. :-)


2014. június 2., hétfő

2014. május 26., hétfő

2014. május 12., hétfő

La casa

12:36 Posted by Kámán Veronika No comments

Nagyon szeretem az öreg (öreg, amennyiben már jónéhány tulajdonosnál megszolgált) Garzanti-szótáramat, amit egy-két éve vettem Rómában egy utcai árusnál valahol a Borgóban. Három eurót kóstált és kölcsönös volt az öröm - az árusé, hogy megszabadult tőle, és az enyém, hogy zsákmányoltam. :-) Ahogy belelapozok, mindig találok benne a címszavak során túl egy-egy érdekes tematizált részt vagy bogarászható ábrát. Az, amire ma - torokfájósan, kényszerpihenőben - ráakadtam, a Casa címet kapta. Nézzük...
(Itt gyakorolni is lehet, néhány új szóval (pl. az egyes helyiségek nevével bővítve.)


tetto o copertura = tető
comignolo = kémény
abbaino = tetőablak
loggia = terasz, erkély
cornicione = párkány
balcone = erkély
finestra = ablak
attico = (lakható) padlástér
avvolgibile = redőny
terrazza = terasz
ingresso carraio = kocsibejáró
davanzale = ablakpárkány
portico = árkád
veranda = veranda, tornác
ingresso = bejárat
canale di gronda = ereszcsatorna
pavimento = padló
soffitto = mennyezet
locale o vano = helyiség, szoba
cantina = pince
corridoio = folyosó
locale caldaia = kazánház
fondazioni = alapozás
autorimessa = parkolóház, garázs
pianterreno = földszint
rampa = feljáró
vano scala, vano delle scale = lépcsőház
pianerottolo = lépcsőforduló
sottotetto = tetőtér, manzárd





2014. május 4., vasárnap

Secondo me è molto interessante

18:19 Posted by Kámán Veronika , , No comments
... és ha már az előző poszt a molto szóval foglalkozott: íme egy kedves videó Loescheréktől, egy interjú egy könyvesboltról - persze olaszul, olasz felirattal, gyönyörűen (és lassan, tagoltan) beszélő könyvesboltos lánnyal, részemről a téma miatt némi elfogultsággal. :-) A címében (Secondo me è molto interessante) legalább benne van a molto. :-)

Stefania lavora in una libreria: vede tutti i giorni tanti tipi di lettori diversi. I libri più letti sono quelli per bambini e ragazzi, e i romanzi, in particolare i gialli. Da qualche anno, le novità sono sempre di più, ma diminuisce il numero dei lettori.



2014. május 2., péntek

Molto, molto

18:13 Posted by Kámán Veronika , , No comments
Kedvcsináló firenzei (saját) fotó az elejére, sok csokival
Ez a poszt a „molto” használatáról sokat segített helyrerakni néhány jellegzetességet - például azt, hogy mikor változik a végződése ennek a ravasz szócskának és mikor nem. Segített a megértésben, ahogy a poszt az angol analógiával magyarázta a kétféle molto-típus közti különbséget: az első, végződést nem változtató az angol „a lot” kifejezésnek, az itt leírt második, végződést is változtató típus az angol „a lot of” kifejezésnek feleltethető meg.

1.

Használhatjuk határozószóként, ekkor nem változik a végződés (avverbio di quantità):
  • Questa torta è molto buona. = Ez a torta nagyon finom.
  • Sì, è buona, ma non devo mangiare molto. = Igen, finom, de nem szabad belőle sokat ennem.
  • Però, mi piace molto = Ejha, ez nagyon tetszik!
Ezekből a mondatokból is látszik, hogy a molto szóhoz számos jelentés(árnyalat) tartozik. Mint itt is:
  • Siamo molto stanchi perché abbiamo camminato molto. = Nagyon fáradtak vagyunk, mert sokat gyalogoltunk.
Ugyanígy viselkednek hasonló helyzetben a poco, troppo, meno szócskák is.

2.

A „molto” viszont megváltoztatja a végződését, ha valamilyen főnévre utal (aggettivo indefinitivo / pronome indefinitivo): ha a „sok” jelentése nem önállóan áll, hanem hozzákapcsolódik egy főnévhez. Néhány példán keresztül ezt is könnyebb megérteni és megjegyezni:
  • C’erano molte persone alla festa? = Sokan voltak az ünnepségen?
  • Sì, ma c’erano sopratutto molti ragazzi. = Igen, de különösen is sok volt a fiú.

Ebben az esetben a molto szó - mutatja a végződés is - a „persone”, illetve a „ragazzi” főnevekre, azaz személyekre vonatkozik. Vagy:
  • È avanzata molta pasta? = Sok tészta maradt?
  • No, ma c’è molto sugo = Nem, de sok szósz van (még).

+1.

Természetesen az is előfordul, hogy a kétféle típus egy mondaton belül szerepel, például így:
  • Abbiamo lavorato molto perché avevamo molte cose da finire prima di partire. = Sokat dolgoztunk, mert sok mindent be kellett fejeznünk, mielőtt elmentünk.
  • Lucia e Giovanna sono molto stanche perché hanno camminato per molti chilometri. = Lucia és Giovanna nagyon fáradtak, mert sok kilométernyit gyalogoltak.

2014. április 27., vasárnap

Cosa condividiamo sul web?

11:25 Posted by Kámán Veronika , , No comments

Nemrég találtam ezt az infografikát, az emberek webes megosztási kedvéről szól - elvileg egy Ipsos-kutatás alapján (bár forrást nem találtam hozzá, pedig érdekelt volna). Mindenesetre egyrészt érdekes (és a munkámtól sem áll távol), másrészt könnyen megtanulhatunk belőle néhány webkettes és statisztikával kapcsolatos alapkifejezést. Talán azoknak is segíthet, akik nyelvvizsgára készülnek, és képleírást vagy grafikonmagyarázatot szeretnének gyakorolni.

condividere = megosztani
condividere sul Web = megosztani a weben
contenuto = tartalom
opinione (f.) = vélemény
attivitá = tevékenység, aktivitás
fascia = szalag; övezet, sáv
fascia d'etá = korcsoport
reddito = jövedelem
utente = felhasználó
studio = itt: tanulmány
prendere in esame qualcosa = vizsgálni valamit
istruzione = itt: oktatás
livello di istruzione = az iskolázottság szintje

2014. április 23., szerda

Forvo: Guida alla pronuncia del mondo

13:53 Posted by Kámán Veronika , , No comments
Gergőtől kaptam ezt az oldalt: a Forvo nevű hálózat tulajdonképpen egy online, közösségi alapokon működő kiejtési kalauz, annyiféle nyelven, ahányféle anyanyelvű felhasználó hozzáteszi a maga szavait, kifejezéseit az adatbázishoz, így biztosan autentikus kiejtést sajátíthatunk el (vigyázz, addiktív!). A regisztráció ingyenes, cserébe pedig nemcsak kaphatunk például az olasz adatbázisból, de a magyarul tanulóknak is segíthetünk a saját hangfelvételeinkkel. Az olasz szekció egyébként szépen hízik, közel 90 ezer kifejezés kiejtését töltötték már fel, az olasz anyanyelvű regisztráltak száma pedig kilencezerre rúg.

(Ma egy kicsit leesett az állam, amikor a legjobb inuktitut nyelvű kiejtésekkel fogadott a kezdőoldal, köztük Iminngernaveersaartunngortussaavunga szót is meg lehetett hallgatni. És tényleg létezik.)

És ha már kiejtésről van szó: ez a szintén hallgatható gyűjtemény nagyon aranyos. :-)