Ma, hogy halljak egy kis olasz szót, rajzfilmet néztem, amiben az egyik szereplő kétszer is használta az un gioco di ragazzi kifejezést. A szövegkörnyezetből is, meg hát amúgy is elég világos lett, mit jelent a kifejezés - viszont rögtön el is gondolkodtatott: magyarul is nagyon sok "játékos" állandósult szókapcsolatot használunk, valószínűleg az olaszban sincs ez másképp. Kicsit utánakeresve nemcsak hogy rengeteg ilyen szófordulatot találtam, de az is feltűnt, hogy közülük milyen sokban a játék szóval operál az olasz is és a magyar megfelelő is. Facciamo il doppio gioco. :-)
entrare in gioco = belemegy a játékba
essere in gioco = kockán forog, veszélyben van
fare il doppio gioco = kettős játékot űz
fare il gioco di qualcuno = kezére játszik valakinek
gioco pesante = kemény játék
mettere in gioco la vita = kockára teszi az életét
stare al gioco = benne van a játékban
un gioco di ragazzi = gyerekjáték
levarsi dal gioco = kiszáll a játékból
rivelare /scoprire il proprio gioco = felfedi a lapjait
giocare in casa = hazai pályán játszik
chi ha fortuna in amore, non giochi a carte = aki szerencsés a szerelemben, az szerencsétlen a kártyában
giocare al sicuro = biztosra játszik, biztosra megy
Az MDD-n még sok más játékos kifejezést is találni (gioco; giocare), de a Corriere szótára is szuper találatokat hozott (gioco; giocare).
...azaz nem mind arany, ami fénylik. Az amúgy tök jól használható, a neve ellenére egészen sok nyelven tudó mobilszótáram okozott pár napja egy vicces meglepetést: meggyűlt a baja az azonos alakú szavakkal (igaz, ezen a téren [legalábbis számomra] az elektronikus szótárak sokkal nehézkesebbek, mint a nyomtatottak). :-)
A RAI műsorajánlójában egy érdekesnek tűnő film kapcsán azt mondta a narrátor, "prossimamente", és érdekelni kezdett, ez azt jelenti-e, hogy most kezdődik a műsor vagy hogy hamarosan. Kiderült, hogy az utóbbi, de valami más is:
Korán? :-)
Visszafele is rákerestem, de magyar-olasz viszonylatban sem lett jobb a helyzet:
Nem sokat tudtam az olasz szilveszteri-újévi szokásokról, így utánanéztem egy kicsit - találtam néhány egészen a mienkhez hasonló elemet, és néhány egészen újat, meglepőt is.
Az étkezés természetesen ott áll az ünnep középpontjában. A menü hasonló a mienkhez, Sztanó László szerint ilyenkor "modenai főtt csülköt (zampone) vagy főtt disznósajtot (cotechino) szokás enni lencsével" - a lencse "feladata" a pénz odacsalogatása a házhoz.
A szilveszteri nagy vacsora, a cenone az ünnep legfontosabb eleme. A kulturális szótár így ír róla: "è il solo giorno dell'anno quando i veri romani sogliono pranzare la sera, mangiando tutto di magro. Questo passo è così abbondante, così pantagruelico che lo si chiama Cenone", azaz "az év egyetlen napja, amikor az igazi rómaiak este ejtik meg a fő étkezést, húsételek nélkül. Olyan bőséges, olyan pantagrueli étkezés ez, hogy nagy vacsorának hívják."
A karácsony és az újév jellegzetes ételeiről, édességeiről egyébként található itt egy érdekes feladat, amitől az ember szájában összefut a nyál.
Sztanó László szerint ilyenkor "piros színű fehérneműt vagy más új ruhát szokás viselni", de ami még meglepőbb: Nápolyban mindenféle régi, használt tárgyat, háztartási eszközt, akár hűtőszekrényt is szoks kidobálni ilyenkor az ablakon. :-) Ezekről és még sok más újévi szokásról a Parliamo italiano oldalán lehet olvasni egy érdekes olvasmányt.
Felice anno nuovo!
Forrás: Sztanó László: Olasz-magyar kulturális szótár. Budapest, Corvina, 2008. 62. p.
A Pinterestigazi aranybánya egy nyelvtanuló számára. :-) Az oldalsávra fel is került egy tábla mindenféle ott szerzett olaszos leleményekkel, főleg a szókinccsel kapcsolatos segítségek gyűlnek itt - nekem nagy segítség és nagy motiváció. Ha a blog nem is frissül túl gyakran, erre a táblára szinte minden nap kerülnek fel új érdekességek.
És ha már a Pinterest: van egy kedvenc táblám, aminek a tulajdonosa mindenféle nyelvi poénokat gyűjt, nagyon jó bogarászni! :-)
A dialektusokról volt már szó itt a mezítlábason. Bergamóban volt szerencsém élesben is találkozni az ottani dialektussal, a bergamascóval találkozni: a buszpályaudvaron épp fel volt törve a beton, magyarázatként pedig ez a felirat:
A múlt héten vettem egy könyvet, a címe: Mio fratello rincorre i dinosauri. A szerző, Giacomo Mazzariol még csak 19 éves, a könyv pedig az ő története és az öccséé, Giovannié, aki Down-szindrómás (ahogy a könyv címe rögtön el is árulja: Storia mia e di Giovanni che ha un cromosoma in piú), és akkor született, amikor Giacomo hétéves volt.
A könyvnek mintegy előtörténete ez a videó, amelyet Giacomo 2015-ben a Down-világnapra készített, és amelyre ez alatt a szűk másfél év alatt majdnem kétszázezren kattintottak. A főszereplő ki más lenne, mint Giovanni.
A regény az Einaudinál jelent meg idén. Elég könnyű beszerezni: Olaszországban megtalálható kisebb könyvesboltokban vagy szupermarketekben (de ez nem von le semmit az értékéből), de itthonról is megrendelhető. A kiadó honlapján bele is lapozhattok (PDF).
Még csak most kezdtem el olvasni, de az a tapasztalatom róla, hogy nemcsak a maga történet megragadó, de a nyelve logikus, jól követhető, nem gubancolódik bele az ember - mezítlábasoknak ideális!
Arról pedig, hogy hogy született, miről szól a történet, Giacomo Mazzariol mesél egy interjúban: Marzo 2015. “Da vedere!”, posta l’amico su Facebook, mentre condivide il video di un finto colloquio di lavoro dove il candidato in giacca e farfallino è Giovanni, un ragazzo affetto da sindrome di Down, esaminato dal fratello Giacomo, diciottenne. E tra i miliardi di filmati banali, aforismi melensi e battute stantie, quella clip girata in economia di mezzi, ma pervasa da una simpatia contagiosa, conquista la Rete con la forza delle storie semplici (“The Simple Interview”, si chiama, la trovate su YouTube) e vere. A distanza di un anno Giacomo Mazzariol racconta in un libro, Mio fratello rincorre i dinosauri, in uscita per Einaudi il 26 aprile, la storia di Giovanni, che ha un cromosoma in più. E di sicuro non solo quello.
Cominciamo dal video che vi ha reso famosi. Com’è nata questa idea?
È nata alla fine di un percorso: il mio. Per circa dodici anni ho faticato a vedere mio fratello per quello che è, perché ero troppo impegnato a vedere quello che non è. Sì, è vero, Gio non sa moltiplicare tredici per sei, ma sa far sorridere la gente in un modo unico, tutto suo. Gio non saprà mai guidare, ma andare in macchina con lui è comunque un’esperienza indimenticabile. Così un giorno mi sono chiesto: perché non regalare il mio sguardo anche ad altre persone? E perché non provare a raccontarlo con un video?
Nel libro racconti la vostra vita con Giovanni prima ancora che lui nasca, con il “doppio annuncio” dei genitori a te e alle tue sorelle Chiara e Alice. Uno: avrete un fratellino. Due: sarà un fratellino speciale.
Il primo annuncio è carburante per il cervello e per il cuore. Ancora di più se hai cinque anni e vuoi proprio un fratello maschio con cui finalmente fare la lotta sul lettone dei genitori. Poi arriva la parola speciale, che io collego subito a supereroe. Ora posso dire che quella parola, speciale, pronunciata dai miei genitori, be’, quella parola mi ha salvato. Sì, perché io mi fido di loro, e se loro mi dicono che Gio è speciale, allora lo è davvero, e passerò tutta la vita a cercare in che cosa sia speciale.
A sette anni immagini Giovanni come un agile compagno con cui lanciarti alla conquista del mondo, e per regalo di benvenuto gli compri un ghepardo di peluche. Ma lui sarà un “ghepardo lento”, uno slow cheetah, come il pezzo dei Red Hot Chili Peppers.
Il fatto è che dobbiamo stare attenti alle aspettative che abbiamo sulle persone. Perché le persone sono imprevedibili, sono fatte di emozioni, irrazionalità, sentimenti. E intelligenze: al plurale. E stato questo il mio primo errore: mi aspettavo qualcosa da mio fratello prima ancora di conoscerlo. Ho guardato Gio con i miei occhi e volevo che lui fosse un ghepardo, uno forte insomma. Alla fine però ho capito che un po’ ghepardo lo è, e che sa essere anche molto veloce. Semplicemente, ho cambiato il modo di misurare la velocità.
È una storia dove non mancano le difficoltà, le paure, gli imbarazzi. Ma quello che dalle tue pagine esce più di tutto è la fantasia e la forza d’animo della vostra famiglia. Per dirla alla Marzullo, voi Mazzariol vi sentite una normale famiglia speciale, o una speciale famiglia normale?
E allora, dopo essersi fatto la domanda, “si dia la risposta”. Ritengo che non esistano famiglie normali, poiché la normalità non è altro che una media tra tutte le anormalità. In realtà sono le piccole differenze che rendono anormali le famiglie a renderle davvero speciali. È la parola speciale a essere sinonimo di famiglia
Milánóban, egy parkban lettem figyelmes erre a feliratra egy kis mesterséges tó mellett, amiben kacsák (és teknősök is) úszkáltak: életvezetési tanácsok kacsaetetőknek. :-)
A feliratból nemcsak az derül ki, hogy mi jó és mi nem jó a kacsának (anatra, ugye), hanem rögtön a helyi kenyérfajtákba is enged némi bepillantást. Szóval itt nem állja meg a helyét a "nyeli, mint kacsa a nokedlit" mondás... Hogy egyébként mennyiféle van nemcsak kacsából, de kenyérből már régiónként is Olaszországban, arról érdemes továbbolvasni akár a Wikipédián, akár ezen a másik weboldalon.
A tanulság pedig: mindig legyen saláta vagy kukorica a zsebedben, ha tóparton sétálsz Olaszországban. :-) Például:
Az újévre néhány vállalható "fogadalom", bármikor el- és újrakezdhetők. :-) A magam részéről pedig hozzáteszem, hogy ha csak ideérek és/vagy szembejön valami, próbálom folytatni a mezítlábast... :-) Felice anno nuovo!
Különösebb kommentár nélkül: egy hasznos eszköz, ha hasonlítunk abban, hogy Te sem jegyzed meg a speciális karakterek billentyűkódjait... :-) Olasz böngészős-online billentyűzet itt: italian.typeit.org
A minap megint elővettem azt a könyvecskét, amit Assisiben vettem meg - nagyon örültem, amikor rábukkantam a Santa Maria degli Angeli melletti könyvesboltban. Eredetileg nem éppen olasz ugyan, elvégre a szerzője a néhai vietnámi bíboros, François-Xavier Nguyễn Văn Thuận, akit Tanzániában és Nigériában, egykori szolgálati helyein szívesen hívtak egyszerűen csak Feri bácsinak. Ez a kötet - ami egyébként megjelent magyarul is- az Öt kenyér és két hal (Cinque pani e due pesci) címet viseli, erőteljes és örömteli tanúságtétel arról, hogy Isten jelen van a fogságban is, az elviselhetetlenül nehéz körülmények között is, a szenvedésben is. Văn Thuận bíboros 1975-ben, 47 évesen lett Saigon koadjutor érseke - két nappal kinevezése után a kommunista rezsim letartóztatta: tizenhárom évet töltött börtönben, ebből kilencet magánzárkában, rettenetes körülmények között. 1988. november 21-én, Mária bemutatása ünnepén szabadult, így hát gyakran mondogatta: Mária az, aki kiszabadított engem.
Ő maga így fogalmaz a kötet fülszövegében: Più volte soffro interiormente perché i mass media vogliono farmi raccontare cose sensazionali, accusare, denunciare, eccitare la lotta, la vendetta... Questo non è il mio scopo. Il mio più grande desiderio è di trasmettervi il mio messaggio dell'amore, nella serenità e nella verità, nel perdono e nella riconciliazione. Voglio condividervi le mie esperienze: come ho incontrato Gesù in ogni momento della mia esistenza quotidiana, nel discernimento tra Dio e le opere di Dio, nella preghiera, nell'eucaristia, nei miei fratelli e nelle mie sorelle, nella Vergine Maria, guida del mio cammino.
Ez a kis könyv a börtönévekben szerzett tapasztalatok gyűjteménye - emlékirat, napló, visszaemlékezés, reflexió. A címe is azért szól az öt kenyérről és a két halról, mert 5+2 lelki alappillért fogalmaz meg a börtönévek tapasztalatából, olyanokat, mint a jelen pillanat megélése, különbségtétel Isten és Isten művei között, az imádság, az Eucharisztia - és így tovább. Olvassátok el, ha van rá módotok, akár magyarul, akár olaszul, vagy bármilyen más nyelven. Az a nagyon jó hír, hogy az egész olvasható az interneten is!
Ez a néhány mondat különösen fontos most:
Davvero, Signore, è qui la mia catterdale, qui è il popolo di Dio che tu mi hai dato affinchè me ne prenda cura. Devo assicurare la presenza di Dio in mezzo a questi fratelli disperati, miserabili. È la tua volontà, allora è la mia scelta.
Egy villámbejegyzés, aminek nem tudok ellenállni: a kedves Musica Sacra kórus énekelte mindenszentekkor (Ognissanti) a jezsuitáknál ezt a gyönyörű olasz nyelvű művet: a Signore delle cime címűt, Giuseppe de Marzi 1958-ban született szerzeményét, amelyet egy barátja emlékére írt, aki a hegyekben halt meg. Már hallottam korábban is ezt a művet, de most, hogy a szövegét is kivetítették (magyarul), ebbe is jobban bele tudtam merülni. Utánanézve: született egy szép wiki-szócikk is a dalról, itt jobban meg lehet ismerkedni a mű születésének hátterével és a szöveggel is.
Settantatre - erre a névre hallgat az a minap egész véletlenül elém keveredett Issuu-oldal, ami valóságos kincsesbányának bizonyult: van közöttük egészen kezdő tankönyv, egyetemisták számára kialakított tananyag, szaknyelvi segédletek pl. ügyvédeknek, közgazdászoknak, vannak benne kulturális témákat feldolgozó tananyagok, rejtvények, gasztronómiával foglalkozó jegyzetek, számomra kedves, életszagúan nyelvtant tanító könyvek (a kedvencem - nem tudom, mennyi iróniát kell a címébe belehallani - a Congiuntivo, che passione!című nyelvkönyv [de legalább megoldókulccsal]).
Egy kis technikai segítség: elvileg ilyet persze nem csinálunk, de az Issuuból egész könnyedén ki lehet nyerni képformátumban az oda feltöltött dokumentumokat (pl. az Online Issuu PDF Downloader vagy a Pastylink nevű alkalmazások ügyesek ebben), majd azokat letölteni például egy add-on segítségével (mint Firefoxra ez itt). A JPG-kből pedig már könnyen PDF lesz, ha használjuk pl. ezt az alkalmazást a konverzióhoz és az összeforrasztáshoz.
